Válságkezelés a COVID-19 világjárvány által okozott válsághelyzetre nonprofit szervezetekben

Grósz Eszter (2021) Válságkezelés a COVID-19 világjárvány által okozott válsághelyzetre nonprofit szervezetekben. Külkereskedelmi Kar.

[thumbnail of Grósz Eszter szakdolgozat nyilatkozattal_.pdf] PDF
Grósz Eszter szakdolgozat nyilatkozattal_.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (873kB)

Absztrakt (kivonat)

A 2020-ban kezdődő koronavírus járvány által okozott válsághelyzet a jelen szakdolgozat írásának idejéhez viszonyítva több mint egy éve kezdődött és jelenleg is tart. Ez a helyzet minden ember, így minden cég, vállalat, intézmény, nonprofit, vagy egyéb szervezet életére kihatással volt. Amikor az ember a válság által okozott hatásokra gondol, elsősorban az egészségügyben, vendéglátóiparban, turizmusban bekövetkezett károk jutnak eszébe, de a válság a nonprofit szférát is erősen érintette. A nonprofit szervezeteknek kevesebb erőforrással, állami segítség nélkül kell szembenézniük ugyanazzal a válsággal, mint a profitorientált gazdasági szereplőknek. Kutatásom célja a nonprofit szervezetek a koronavírus által okozott válsághelyzetre való reakciójának bemutatása és hogy rávilágítsak a válságmenedzsment szerepének fontosságára ezen szerveztek esetében.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Külkereskedelmi Kar

Tanszék

Nemzetközi Kereskedelem és Logisztika Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Nemzetközi gazdálkodás

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: globális válság, kockázatmenedzsment, nonprofit szervezet(ek), válsághelyzet(ek), válságmenedzsment
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Archive User
Rekord készítés dátuma: 2021. Szep. 22. 08:31
Utolsó módosítás: 2021. Szep. 22. 08:31

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet