A vasárnapi zárva tartás jogi szabályozásának hatása a magyar gazdaságra

Kondor Krisztián (2015) A vasárnapi zárva tartás jogi szabályozásának hatása a magyar gazdaságra. Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg.

[thumbnail of kondor_krisztián_2015maj_publikus.pdf]
Előnézet
PDF
kondor_krisztián_2015maj_publikus.pdf

Download (1MB) | Előnézet

Absztrakt (kivonat)

Az elmúlt néhány évben magam is aktív szereplője voltam a magyar gazdasági életnek, ezért döntöttem úgy, hogy a gazdaságnak ezt a szegmensét érintő témát választok a szakdolgozatomhoz, hiszen mióta felmerült a vasárnapi boltzár aktualitása, azóta ez az egyik legvitatottabb téma a hétköznapokon. A dolgozatom elején bemutatom a magyar gazdaság helyzetének alakulását a 2000-es évek közepétől napjainkig. Itt kitérek az Európai Unióhoz való csatlakozás óta történt gazdasági változásokra, valamint bemutatom az infláció és a munkanélküliség hatását a magyar gazdaságra. A 2005 évi CLXIV., a 2014. évi CII., valamint a 2015. évi LVI. törvény segítségével ismertetem a vasárnapi zárva tartás törvényi hátterét. Felvetek néhány kérdést a rendelet bevezetésének lehetséges okairól, mint például hogy a rendelet a kisvállalkozások megsegítésére irányul, az emberek pihenését szolgálja vagy a multinacionális vállaltok háttérbe szorítása miatt vezették be. Mindezeket hipotézisek felvázolásával állítom. Ezt követően bemutatom a vasárnapi zárva tartás hatását a gazdaság egyes szereplőire lebontva. Ismertetem a rendelet hatását nemzetközi viszonylatban is. Mélyinterjúk segítségével bemutatom a multinacionális vállalatok és a kiskereskedelmi szektor forgalmának alakulását, valamint azt, hogy milyen módon tudtak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. 2015.03.22-e volt az első olyan vasárnap, amikor az üzletek nem a nemzeti ünnep, hanem a kormány döntése miatt maradtak zárva. Ebben a részben felvázolom az első vásárlói reakciókat, bemutatom, ki hogyan reagált arra, hogy nem tud vásárolni a hét utolsó napján. Az emberek véleményét a törvénnyel kapcsolatban kérdőív segítségével vizsgálom, melyben ismertetem az általános vásárlói szokásokat, felvetem a lehetséges elbocsátások kérdéseit. A továbbiakban az átalakulóban lévő vásárlási szokásokat mérlegelem, majd összegzem a kapott eredményeket a multinacionális vállalatok, a kiskereskedők és a lakosság szemszögéből. A végén levonom a következtetéseket, ismertetem a felállított hipotézisek eredményeit. Mindezek alapján igazolható, hogy a rendelete segíti a kisvállalkozások fejlődését, szolgálja az emberek pihenését, ugyanakkor nem tudja háttérbe szorítani a multinacionális vállalatokat.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Főiskola

Kar

Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg

Tanszék

Közgazdasági és Módszertani Intézeti Osztály

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Gazdálkodási és menedzsment

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: munkaidő - munkarend, jogi szabályozás, fogyasztói szokások - fogyasztói magatartás, nyitva tartás, vásárlói elégedettség, gazdasági hatás
Felhasználói azonosító szám (ID): Góczán Judit
Rekord készítés dátuma: 2015. Máj. 19. 13:47
Utolsó módosítás: 2015. Szep. 04. 11:40
URI: http://dolgozattar.uni-bge.hu/id/eprint/3084

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet