Kéthely Község önkormányzat társulásainak jogi elemző bemutatása

Magyar Krisztina (2015) Kéthely Község önkormányzat társulásainak jogi elemző bemutatása. Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg.

[thumbnail of magyar_krisztina_2015maj.pdf] PDF
magyar_krisztina_2015maj.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (2MB)

Absztrakt (kivonat)

A gyakorlat időmet Kéthely Község Önkormányzatánál töltöttem, amely során megismertem az önkormányzat társulásait. A társulásokat a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény alapján át kellett alakítani. Ez alapján a szakdolgozatom témájának Kéthely Község önkormányzat társulásainak jogi elemző bemutatását választottam. A témaválasztásom célja az volt, hogy bemutassam a társulások megalakulását, valamint az új jogszabály szerinti átalakítását. A szakdolgozatom második pontjában bemutattam az általam alkalmazott kutatási módszereket. A következő pontban részletesen kifejtettem az önkormányzatok jogi szabályozását. Ennek során kifejtettem a helyi önkormányzás fogalmát, az önkormányzatok feladatköreit. Ezt követően a jogszabály alapján ismertettem az önkormányzati társulás fogalmát, elemeit, valamint a társulási megállapodás szabályait. Külön foglalkoztam Kéthely Község, valamint az önkormányzat bemutatásával. A szakdolgozatom hatodik pontjában foglalkoztam a Kéthely és Környéke Szociális Társulással, valamit a Kéthelyi Óvoda Intézményfenntartó Társulással. Ebben a részben részletesen bemutattam a társulások által fenntartott intézményeket és azok konkrét feladatait. A szakdolgozatom végén kiértékeltem az általam elkészített, kérdőíveket és mélyinterjúkat. A téma kidolgozása során arra a következtetésre jutottam, hogy a társulások létrehozás szükségszerű volt, működésük beváltotta a hozzájuk fűzött reményeket. Megállapítottam, hogy összehangoltan, költséghatékonyan működnek. Egyetlen hiányosságot tapasztaltam: a lakosság körében megjelent az igény a bentlakásos intézmény működtetésére, ami a szociális társulás feladatkörének kibővítésével lenne megoldható.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Főiskola

Kar

Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg

Tanszék

Közgazdasági és Módszertani Intézeti Osztály

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

gazdálkodás és menedzsment

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: helyi önkormányzat, önkormányzati társulás, Kéthely (Somogy), szociális ellátás, óvoda, Kéthelyi Óvoda Intézményfenntartó Társulás, Kéthely és Környéke Szociális Társulás, Mélyinterjú, kérdőíves vizsgálat
Felhasználói azonosító szám (ID): Góczán Judit
Rekord készítés dátuma: 2015. Máj. 19. 14:03
Utolsó módosítás: 2015. Szep. 04. 11:48

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet