Aktuális marketingtrendek a közösségi médiában

Csatári Dóra (2021) Aktuális marketingtrendek a közösségi médiában. Külkereskedelmi Kar.

[thumbnail of szakdolgozat Csatári Dóra2020.pdf] PDF
szakdolgozat Csatári Dóra2020.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (701kB)

Absztrakt (kivonat)

Kutatásom során, számos olyan tényezőre jöttem rá, vállalatnak segítene a céljai elérésében. Ami számomra kiderült a szakirodalmak olvasása során, hogy közösségi média marketing komoly szaktudást igényel, éppúgy, mint bármely másik szakágazat.  Minden vállalkozás számára megfelelő marketingeszköz, a pontos célközönséggel és egy jó stratégiával. A közösségi média marketing kulcsa a folyamatosság és az idő, hiszen nem várható el, olyan gyors siker, mint a korábbi a korábbi hagyományos marketingeszközöknél. A vásárlók figyelmét nem csak megnyerni kell, hanem megtartani is. Nagyon sok opció áll a vállalatok rendelkezésére, hogy hol, hogyan és milyen módon hirdessék termékeiket vagy szolgáltatásaikat. Természetesen vannak veszélyei is, de véleményem szerint a lehetőségeket kihasználva sokkal több előnnyel rendelkezik, mint hátránnyal. A kutatás során nemcsak az volt megdöbbentő, hogy évről évre növekedést mutat a közösségi média marketing népszerűsége, hanem az is, hogy milyen mértékben. Ez ugyanúgy igaz az influencer marketingre is.                                               A hipotéziseimről elmondhatom, hogy nagyrészt beigazolódtak. A kérdőíves kutatások során, kaptam olyan válaszokat, amelyekkel alá tudtam támasztani, illetve megcáfolni feltételezéseimet. Emellet a szakirodalmak olvasása során is számos olyan információval gazdagodtam, ami beigazolta hipotéziseimet.                                                                         Összességében a közösségi média marketingről elmondható, hogy nem elég utána olvasni és tanulmányozni, részt kell benne venni, kiismerni a saját vállaltunkat és a konkurenciát, majd saját tapasztalatunk megszerzése után tudunk sikeresek lenni benne.             Ez a kutatás nagyon hasznos volt számomra. Úgy gondolom, hogy minden vállalatnak szüksége van legalább egy olyan emberre, aki a mai trendekkel tisztában van. Örülök, hogy jobban megismertem, a marketing legfőképpen a közösségi média marketing világát.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Külkereskedelmi Kar

Tanszék

Nemzetközi Gazdaságtan Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Nemzetközi gazdálkodás

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: internetmarketing, közösségi média, marketing, marketingeszközök, online marketing
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Archive User
Rekord készítés dátuma: 2021. Már. 01. 13:00
Utolsó módosítás: 2021. Szep. 21. 11:34

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet