Hugs with Mugs kávézó megalapítása

Turai Ergoretta Éva (2020) Hugs with Mugs kávézó megalapítása. Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar.

[thumbnail of Szakdolgozat Hugs with Mugs .pdf] PDF
Szakdolgozat Hugs with Mugs .pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

Szakdolgozatomban egy kávézó megalapításáról írok. Régóta szerettem volna vállalkozást indítani. A kérdés mindig az volt, hogy mi az, amit szívesen csinálnék és mi az, amibe a legjobbat is tudnám nyújtani. Sokunk fejében születik meg az ötlet, miszerint vállalkoznunk kellene, hisz a gondolat, hogy ezentúl azt csináljuk, amit szeretünk és ezáltal a magunk főnökei is legyünk igazán csábító. Azt csinálni, amit szeretünk, az egyik legfontosabb dolog, hisz, ha a hobbink a munkánk akkor soha többet nem kell már dolgoznunk. Ezen felül egy biztosabb megélhetési formát is biztosít, még akkor is, ha kockázatosabb, mint alkalmazottnak lenni. A kávézó üzleti tervében kielemzem a piaci lehetőségeket, a kávézó külső- és belső környezetét, SWOT- és STEEP elemzésekkel vizsgálom, majd pozicionálom a vállalatot. Meghatározom a célpiacot, a szervezeti formát és marketing terv segítségével összeállítom a kávézó piaci lehetőségeit. Pénzügyi terv segítségével kalkulálhatom a várható beruházási-, fix- és állandó költségeket. 

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar

Tanszék

Kereskedelem Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Kereskedelem és marketing

Konzulens(ek)

Konzulens neve
Konzulens típusa
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Kasza Lajos
Belső
Mestertanár, Kereskedelem Tanszék, KVIK

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: korlátolt felelősségű társaság, marketingterv, pénzügyi terv, SWOT-elemzés, üzleti terv
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Archive User
Rekord készítés dátuma: 2021. Feb. 08. 13:56
Utolsó módosítás: 2021. Feb. 08. 13:56

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet