Hazai kávéfogyasztási szokások

Hagymási Zsófia (2020) Hazai kávéfogyasztási szokások. Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar.

[thumbnail of Hazai kávéfogyasztási szokások.pdf] PDF
Hazai kávéfogyasztási szokások.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (3MB)

Absztrakt (kivonat)

A szakdolgozatomban részletesen szeretném bemutatni, hogy napjainkban milyen a kávékultúra hazánkban. Régen a kávézáshoz szervesen hozzátartozott az irodalom szeretete. A kávéházak, szalonok főleg a művészek találkozási helyeként szolgáltak, mára azonban a kávéházak ezt a funkciót szinte teljesen elvesztették, bár találkozási helyként szolgálhatnak, de elsősorban a kávéitalért keressük fel ezeket a helyeket. Nem kell ilyen messzire visszanyúlni az időben, ha a kávézási szokásaink átalakulásáról van szó, az elmúlt 10 évben is jelentősen megváltoztak az igényeink. Más az elvárásunk mind a kávézóval, mind magával a kávéval szemben. A mai, felgyorsult világban véleményem szerint az emberek túlvállalják magukat, rengeteget dolgoznak így a pihenésre kevesebb idejük jut. Az alváshiányt, fáradtságot pedig kávéval igyekeznek pótolni. A kávé pozitív hatással van a fizikai és a mentális munkavégzésre egyaránt, talán ezért is terjedt el ilyen széles körben.Sokan azonban nem az agyserkentő hatása miatt fogyasztják ezt a népszerű italt, hanem a kávé különleges ízvilága varázsolja el őket. Általában szabadidős tevékenységként keresik fel a kávéházakat, ahol különlegességeket kóstolnak és kiértékelik a különböző tájról származó ízjegyeket.Ezek alapján azt gondolom különböző célokkal keressük fel a kávézókat, egyeseknek a gyorsaság és a minél erősebb kávé az elsődleges, míg másoknak ez egyfajta szenvedély. Sokan találkozók helyeként választják a kávézókat, üzleti vagy baráti összejöveteleket szerveznek, de kisebb tanulócsoportokkal is találkoztam már ezeken a helyeken. Számukra másodlagos a kávézás élménye, inkább a társaság, vagy az ismeretátadás a lényeg. A kávézóknak fontos ismernie és alkalmazkodnia a folyamatosan változó igényekhez. Dönteniük kell, hogy melyik célcsoportot szeretnék megnyerni maguknak és ennek alapján kell alakítaniuk a kávézó profilját. Érdekesnek tartom a generációk közötti eltéréseket, illetve arra is szeretnék választ kapni, hogy a média milyen mértékben befolyásolja a hirdetéssekkel a kávézó választásunkat Az is érdekes kutatási téma, hogy otthonukban fogyasztanak-e kávét az emberek, vagy a kávézók közelsége végett felhagytak már ezzel a szokással és kényelmi szempontokból, illetve a minőségi kávé reményében inkább kimozdulnak otthonukból. Amennyiben fogyasztanak még kávét otthon, vajon milyen módon készítik azt el?Napjainkban egyre jobban érzékelhetőek a klímaváltozás jelei, aminek valószínűsíthető oka a környezetszennyező életvitelünk. Ezt felismerve egyre nagyobb hangsúlyt kap a környezetvédelem és a fenntarthatóság a kávézókban is, ezért kiemelten fontosnak tartom ezt a kérdéskört is megemlíteni. Nem utolsó szempont a vásárlók költési hajlamának elemzése. A tendenciák azt mutatják, hogy egyre drágábban juthatunk hozzá egy csésze kávéhoz, amit sokan felháborítónak tartanak, viszont jobban belegondolva egy kávézó fenntartásának költségeibe és figyelembe véve egyéb kiadásait, már nem biztos, hogy irreális az adott kávézó árképzése. Kutatásom közvetlen célja tehát a kávéfogyasztással kapcsolatos szokásaink feltárása és az aktuális igények megismerése. A McCafé adatainak segítségével célom a szokásokat tovább elemezni, az átlagfogyasztást és a vendégszám eloszlását vizsgálni a különböző időszakokban. Ezen felül összehasonlítom az idei év időszakos adatait az előző évvel, így a koronavírus hatását is tervezem ismertetni. A dolgozat jelentősége abban áll, hogy a hazai vendéglátás sikerességét segítheti elő azáltal, hogy a kávézók kínálatukat igazítani tudják a dolgozatban feltárt fogyasztói elvárásokhoz, illetve rávilágítok a vendégek rossz élményeire, amelyek megismerésén keresztül képes és tud fejlődni egy kávézó.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar

Tanszék

Vendéglátás Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Turizmus-vendéglátás

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: élelmiszerfogyasztás, fogyasztási szokások, kávé, kávéfogyasztás, kávéfogyasztási szokások
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Archive User
Rekord készítés dátuma: 2021. Feb. 08. 13:52
Utolsó módosítás: 2021. Feb. 08. 13:52

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet