Extrém vendéglátóegységek napjainkban Budapesten, kiválasztott helyszínek alapján

Iványi Dóra Száva (2021) Extrém vendéglátóegységek napjainkban Budapesten, kiválasztott helyszínek alapján. Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar.

[thumbnail of Extrém vendéglátóegységek .pdf] PDF
Extrém vendéglátóegységek .pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

Szakdolgozatom, röviden összefoglalva, az Extrém vendéglátóegységek különböző tulajdonásgait és az ezekre való igény felmérését mutatja be. Többek között szó került, a jelenlegi járávnyhelyzet miatt kialakult változásokra és főként a magyarországi vendélátás jelenlegi helyzetére.A dolgozatom, apropója az, hogy mikor ennek a járványnak vége lesz, a piacon tátongó űrt, valószínűsíthetően új szereplők fogják benépesíteni. Az ő hozzáállásuk fogja meghatározni a piaci viszonyokat a fogyasztók hozzáállása mellett. Az általam végzett kutatás főként a fogyasztókat vizsgáltam. Az extrém éttermek az étel és ital mellett olyan élményeket is nyújtanak, melyért hajlandóak  fizetni a fogyasztók. Az extrémitás egyre inkább a kellemes időtöltés egyik szinonimájává vált, mivel az emberek inger küszöbe egyre magasabb és ennek megugrásához, néha igazán különleges, hátborzongató és csábító dolgokat kell bevetni a sikeres üzleti modell felfuttatásához.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar

Tanszék

Turizmus Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Turizmus-vendéglátás

Konzulens(ek)

Konzulens neve
Konzulens típusa
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Nagy Mihály
Belső
Mestertanár, Vendéglátás Tanszék, KVIK

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: Búsuló Juhász étterem, Dzsungel étterem, étterem, koronavírus, vendéglátás, vendéglátóipar, Zoo Café
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Archive User
Rekord készítés dátuma: 2021. Feb. 08. 13:50
Utolsó módosítás: 2021. Feb. 08. 13:50

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet