Az élményközpontú sportturizmus kapcsolata a rendezvényszervezéssel

Hábel Fruzsina (2021) Az élményközpontú sportturizmus kapcsolata a rendezvényszervezéssel. Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar.

[thumbnail of Hábel Fruzsina - Az élményközpontú sportturizmus kapcsolata a rendezvényszervezéssel.pdf] PDF
Hábel Fruzsina - Az élményközpontú sportturizmus kapcsolata a rendezvényszervezéssel.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (836kB)

Absztrakt (kivonat)

A szakdolgozatom a rendezvényszervezés és az elményközpontú sportturizmus témáját dolgozza fel. Vizsgálom benne külön a rendezvényszervezést ( ez kapja a legnagyobb szerepet, hiszen ez a specializációm is, ez az érdeklődési köröm, ezért indokoltnak tartottam, hogy ennek szenteljem a legtöbb részt a dolgozat során ). Amellett, hogy ez a fő érdeklődési köröm, fontosnak látom azt, hogy az évek folyamán egyre nagyobb szerepet tulajdoníthatunk a rendezvényeknek, egyre komolyabban kell foglalkozni egy-egy rendezvény megszervezésével, amely egyre profibb szakmai hozzáértést is igényel. Éppen ezért én is részletesen foglalkoztam a szakirodalmi áttekintés során a rendezvényszervezés folyamatával, ahol kifejtettem, hogy miért is van fontos szerepe a tervezésnek, az előkészületeknek, a lebonyolításnak és az utómunkálatoknak is. Ezeknek a folyamatoknak a fontosságára többször is visszautaltam a dolgozatom során, hiszen számos területen, munkafolyamatban szerepük van egytől egyig ezeknek a lépéseknek. A szakirodalom tanulmányozása alatt ugye a rendezvényszervezés szempontjából vizsgáltam ezeket a folyamatokat, hogy mikor mire kell figyelni, milyen fontos elemek vannak egyes lépéseknél, mennyi időt vesznek igénybe, de ugyanakkor azt is gondolom, hogy ezt nem csupán a rendezvényszervezésre lehet levetíteni. Külön érdekesség volt számomra az élményközpontúság meghatározása, ezért ezzel is foglalkoztam szakirodalmi anyagok alapján. Érdekesnek tartottam, hogy hogyan is alakul ki az élmény, milyen élmények lehetnek érdekesek a turisták számára, és ezt hogyan lehet ideálisan összekapcsolni egy rendezvénnyel. Ideálisan, úgy, hogy a hírverés, amit egy program kommunikációja kapcsán nyújtunk, hogyan használja a legjobban a rendezvény, az azt szervezők és az abban közreműködők érdekeit. Kifejtettem, hogy milyen élményekre vágynak a turisták, mi motiválja őket, hogy mi befolyásolhatja az elvárásaikat, hogy kinek milyen szerepe van az élményszerzésben szolgáltatói szempontból, illetve, hogy az élményközpontúság, mint az élményből képzett többlet tényező, hogyan kapcsolódhat egy-egy rendezvényhez. Vizsgáltam a sportturizmust, hogy mikor alakult ki, hogyan fejlődött a régi korok sportturizmusa egészen a mai felfogásig. Érdekességeket rejt a sportturisták vizsgálata, hogy milyen típusok léteznek, és ezeket az igen különböző embereket milyen tényezők motiválják utazásaik során. Ha a sportturizmust is vizsgáltam, az sem maradhatott el, hogy a sportrendezvényekre is kitérjek. Érdekelt, hogy a megszervezése miben tér el egy átlagos rendezvénytől, hogy mire kell jobban odafigyelni. A külföldi és az itthoni élményközpontú sporteseményeknek is egy külön részt készítettem, mert véleményem szerint említésre méltó a külföldi példa, és, hogy akár azok alapján, vagy éppen azoktól függetlenül mi valósult meg Magyarországon.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar

Tanszék

Turizmus Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Turizmus-vendéglátás

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: Budapest, élménygazdaság, kis- és középvállalkozás - KKV, rendezvényszervezés, sportturizmus
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Archive User
Rekord készítés dátuma: 2021. Feb. 08. 13:03
Utolsó módosítás: 2021. Feb. 08. 13:03

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet