Hogyan tehető hatékonyabbá a számítástechnikai üzletek tevékenysége?

Németh Petra Virág (2020) Hogyan tehető hatékonyabbá a számítástechnikai üzletek tevékenysége? Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar.

[thumbnail of Németh Petra Projetkmunka Kereskedelem és Marketing FOSZK.pdf] PDF
Németh Petra Projetkmunka Kereskedelem és Marketing FOSZK.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

A projektmunkám elkészítéséhez felállítottam egy logikai sorrendet, és ezt követve vittem végig a fejezeteimet. A bekezdésben felvezettem, hogy miről is fogok írni, miről fog szólni a dolgozatom. Leírtam, hogy miért választottam ezt a témát, illetve, hogy mi adja a témám időszerűségét. Ezenkívül felállítottam a hipotézisem, amire a javaslat tétel fejezetben adtam választ, magyarázatot. Valamint leírtam, hogy milyen dolgozatomban mind primer mind szekunder kutatási módszert alkalmaztam. Primer kutatásként készítettem egy online kérdőívet, erről is egy külön fejezetben írtam, az eredményeket diagram segítségével mutattam be. Szekunder kutatásként pedig mély interjút készítettem egy számítástechnikai cég ügyvezetőjével, aki nagy segítségemre volt a dolgozat összeállításának egy részében. Mivel számítástechnikai tevékenységek témakört választottam fő témámnak érdekességként írtam a számítógép történetéről, valamint a napjainkban fennálló számítógép piaci helyzetet is bemutattam közép-európai viszonylatban kitérve a fennálló járvány helyzetre, hogy ez a piac hogyan éli ezt meg. A mélyinterjú előtt felvezettem, hogy melyik a választott cégem, mi a cég alapításának története, hogyan alakult meg, milyen piaci helyzetet képviselnek, illetve, hogy milyen üzletpolitikát is folytatnak Ők. A mélyinterjúban az ügyvezetőtől megkérdeztem, hogy Ő hogyan értékeli saját cégét, milyen erősségeket tudna felsorolni a cégről, ami alapján az mondható el, hogy ők többet nyújtanak, mint a konkurencia. Lényegében összeállítottam egy SWOT- elemzést illetve egy BCG- mátrixot a mélyinterjú beszélgetésünk alapján. Mielőtt a cégre levetítve elemeztem ezeket, mindkét analízisről leírtam, hogy hogyan is épülnek fel, hogyan kell alkalmazni ezeket. Részletes SWOT elemzést és BCG. mátrixot állítottam össze, a mátrix elemzését egy kisebb táblázat segítségével szemléltettem. Egy 4P marketing mixet is összeállítottam, melyben a 4P összes elemét végig vezettem a Computer Garage Kft.-re levetítve. Érintettem a 7P elemeket is érdekességként. Végezetül pedig a kérdőívet elemeztem, ez volt a legösszetettebb feladat a projekt dolgozatom elkészítése során. A kérdéseimre kapott válaszokat excel táblázatba elemeztem, diagramokat készítettem. Szinte majdnem minden kérdés mellett szerepel a diagram, mivel úgy gondolom így sokkal egyszerűbb a magyarázata, valamint a megértése, ha mellette szemléltetve van diagramok segítségével. Minden kérdésre kapott válaszhoz írtam magyarázatot, saját véleményt. Illetve a végén egy összefoglaló magyarázatot is írtam a kérdőív elemzésemhez, szerintem sok hasznos dolog derült ki a kérdőívből. A felállított hipotézisemet pedig megmagyaráztam a javaslattétel fejezetben a kérdőívre, marketing elemzésekre hivatkozva valamint saját gondolatok alapján. Projektmunkám elkészítése során nagyon sok hasznos információhoz jutottam, illetve az egyetemen tanult elemzési módszereket, marketing stratégiákat tudtam alkalmazni. Volt szerencsém egy mély interjú beszélgetésben részt venni ezután pedig SWOT analízist és BCG- mátrixot összeállítani valamint egy online kérdőívet készíteni majd elemezni. Ezek számomra mind érdekesnek bizonyultak. Emellett sikerült egy átfogó képet kapnom egy számítástechnikai cég működéséről, illetve sok plusz információt kaptam a választott cégem ügyvezetőjétől. Projektmunkám úgy gondolom elég sok dolgot érintettem, ami mások számára is hasznos és érdekes információt nyújthat

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar

Tanszék

Kereskedelem Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

kereskedelem és marketing

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: BCG mátrix, SWOT-elemzés, kérdőív, mélyinterjú, számítástechnikai ismeretek
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Brakszatoriszné Jankó Tímea
Rekord készítés dátuma: 2020. Aug. 21. 06:10
Utolsó módosítás: 2020. Szep. 08. 15:53

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet