Helyi hagyományok, mint idegenforgalmi vonzerő a Felső- Nyikó mentén

Palkó Edit (2020) Helyi hagyományok, mint idegenforgalmi vonzerő a Felső- Nyikó mentén. Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar.

[thumbnail of Szakdolgozat Palkó Edit 2020.pdf] PDF
Szakdolgozat Palkó Edit 2020.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (2MB)

Absztrakt (kivonat)

Dolgozatom célja megvizsgálni és bemutatni térségünk, a Felső- Nyikó mente kulturális örökségét, néphagyományait, szokásait és választ keresni arra a kérdésre, hogy ezeknek van-e szerepük a térség turizmusában. Ezt a témát nagy szeretettel választottam, ugyanis közel áll szívemhez a népi kultúra, előszeretettel hallgatom az idősek elbeszéléseit a régi szokásokról, mesterségekről (közülük már jó pár kiveszett, vagy kihalóban van), és szervezek bármilyen jellegű megmozdulást lakóhelyemen - amely e térségen belül helyezkedik el-, ami egy kis életet és színt hoz az aprócska falu életébe. Dolgozatomban a hangsúlyt a hagyományok szerepére szeretném fektetni, amelyek életben tudnak tartani bármilyen kis közösséget és nagyon fontos szerepük van abban, hogy megőrizzék az emberekben identitás tudatukat, és fontos az is, hogy ezek a hagyományok átöröklődjenek, apáról - fiúra szálljanak. Nagy szükség van erre a népi kultúrára, amelyet szinte nem is kell rekonstruálni, hiszen még ma is jelen van a Felső- Nyikó mente falvaiban. Kutatásom célja, e régió turisztikai kínálatának feltérképezése, természeti- és kulturális adottságainak ismertetése, valamint rálátást nyerni a fejlesztési lehetőségekre, tanulmányaim során elnyert tudásomat pedig e térség turizmusának fellendítésére felhasználni. Dolgozatomban a piackutatást swot- elemzés segítségével végzem, ez segítségemül szolgál abban, hogy rálássak a térségünk turizmusát veszélyeztető tényezőkre, de ugyanakkor rávilágíthat a lehetőségekre is, amelyeket kihasználva fellendíthetjük a térség turistaforgalmát.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar

Tanszék

Turizmus Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Turizmus-vendéglátás

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: falusi turizmus, hagyományok, kulturális örökség, kultúra, népszokások
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Brakszatoriszné Jankó Tímea
Rekord készítés dátuma: 2020. Aug. 21. 06:08
Utolsó módosítás: 2020. Szep. 11. 12:12

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet