Különböző alapellátást nyújtó szállodák élelmiszerpazarlásának vizsgálata

Kállai Alexa (2020) Különböző alapellátást nyújtó szállodák élelmiszerpazarlásának vizsgálata. Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar.

[thumbnail of Kállai Alexa_Szakdolgozat.pdf] PDF
Kállai Alexa_Szakdolgozat.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (3MB)

Absztrakt (kivonat)

Az élelmiszerpazarlás egy olyan jelenség, mellyel mindenkinek foglalkoznia kellene, hiszen hatást gyakorol társadalmunkra, környezetünkre és gazdaságunkra is. Az Európai Unió tagországai körülbelül 88 millió tonna hulladék keletkezéséért felelősek évente, mely egy főre levetítve körülbelül 173 kilogramm. A szállodaipar és a vendéglátás területén még csak gyerekcipőben jár a tudatos hozzáállás kialakítása, habár erre irányuló törekvések már léteznek. Szakdolgozatomban négy különböző alapellátású szálloda élelmiszer-pazarlását vizsgáltam. Egyrészt, a séfekkel készített interjúk segítségével betekintést nyertem a szállodákban alkalmazott módszerekre, melyek segítségével mérsékelik a pazarlást. Másrészt, adatelemzést végeztem vállalati belsős információk alapján, melynek célja, hogy az élelmiszerhulladék mennyiségének változása és a szálloda foglaltsági, nemzetiségi és vendégszegmensek szerinti megoszlása kötött összefüggéseket találjak. Majd a kapott eredmények függvényében javaslatokat tegyek a szállodáknak a pazarlás csökkentése érdekében.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar

Tanszék

Vendéglátás Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Turizmus-vendéglátás

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: adatelemzés, fenntarthatóság, idegenforgalom, szállodák, élelmiszer, élelmiszerpazarlás
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Brakszatoriszné Jankó Tímea
Rekord készítés dátuma: 2020. Aug. 21. 06:06
Utolsó módosítás: 2020. Szep. 11. 14:01

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet