Reneszánsz kultúra és művelődés - A kor jellemzőinek bemutatása reneszánsz portrék tükrében

Vajda-Tóth Olimpia Mercédesz (2020) Reneszánsz kultúra és művelődés - A kor jellemzőinek bemutatása reneszánsz portrék tükrében. Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar.

[thumbnail of Szakdolgozat - Vajda-Tóth Olimpia Mercédesz.pdf] PDF
Szakdolgozat - Vajda-Tóth Olimpia Mercédesz.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (619kB)

Absztrakt (kivonat)

Kutatásom célja az volt, hogy bepillanthassunk a reneszánsz izgalmas korszakába, ami egy olyan nagyszerű korszak, ami átvezette az emberiséget a modern, új korba. A reneszánsz számos jelentős változást és újítást hozott, amik ma már ugyan hagyománnyá és magától értetődővé váltak, de nem szabad megfeledkeznünk arról, hogyan kezdődött maga a fejlődés.A korszakot főként reneszánsz portrék által kívánom ismertetni, mert úgy gondolom, hogy egy korszak legjobban azokon az embereken keresztül ismerhető meg, akik maguk is benne éltek.Úgy gondolom, teljes képet sosem kaphatunk, de átfogó jelleggel igyekszem érinteni a legtöbb témát, ami a korban újdonságaként megjelent, valamint azokat az eseményeket és személyeket, akik nagy hatással voltak a reneszánsz útjára indításában.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar

Tanszék

Pedagógia Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Közösségszervezés

Konzulens(ek)

Konzulens neve
Konzulens típusa
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Dr. Farkas Julianna
Belső
főiskolai tanár, Pedagógia Tanszék, KVIK

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: korjellemzés, kultúra, művelődés, portrék, reneszánsz
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Brakszatoriszné Jankó Tímea
Rekord készítés dátuma: 2020. Aug. 21. 06:05
Utolsó módosítás: 2020. Szep. 18. 11:45

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet