Fiatalok égetett szeszesital fogyasztási szokásai

Szőcs Imola (2020) Fiatalok égetett szeszesital fogyasztási szokásai. Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar.

[thumbnail of szakdolgozat_Szőcs_Imola_végleges.pdf] PDF
szakdolgozat_Szőcs_Imola_végleges.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (2MB)

Absztrakt (kivonat)

A kutatásomban legnagyobb arányban 18-24 éves fiatalok vettek részt, akik nagyrésze a fővárosban él és egyetemi tanulmányait folytatja, vagy azokkal nemrég végzett.  A válaszadók 90%-a havonta, hetente vagy hetente többször fogyaszt alkoholt, hat fő pedig egyáltalán nem. A különböző alkoholos italok közül a bor bizonyult a leginkább kedveltnek. A sör megosztja a fiatalokat, vagy nagyon szeretik, vagy nagyon nem. Az égetett szeszesitalok népszerűsége szintén változó, az egytől hatig terjedő skálán való értékelés során a legtöbben az 5-öst vagy 6-ost választották, de a többi válasz sem maradt el sokkal ezektől. A whisky, vodka és pálinka lett az a három égetett szeszesital, amelyet legszívesebben fogyaszt ez a korosztály, a brandy, a gyomorkeserű és a konyak pedig amit a legkevésbé szívesen. Az alkoholos italok közül a sört, az égetett szeszek közül pedig a pálinkát fogyasztják a leggyakrabban. A mennyiséget tekintve a fiatalok majdnem fele megáll 8 cl-nél, harmada pedig 4 cl-nél. Az égetett szeszesital kiválasztásánál a legfontosabb szempontnak az íz, minőség, ár és a megszokás bizonyult. Az is kiderült, hogy a válaszadók majdnem fele nem részesíti előnyben a tömény italokat a többi alkoholos itallal szemben, hanem ugyanolyan szívesen fogyasztja a kettőt. A résztvevők több, mint fele választ kísérő italt az égetett szeszek mellé, 28% pedig alkalmanként. Az alkoholtartalom a fiatalok 40%-ának egyáltalán nem fontos szempont, 46%-uk viszont nem iszik 60%-nál magasabb alkoholtartalmú italokat. Az ízélmény és alkoholtartalom fontosságát vizsgálva az derült ki, hogy a 35 év alattiak majdnem fele az ízélmény miatt választja az égetett szeszeket, nem a magasabb alkoholtartalom okán. Utóbbi csak a fiatalok 15%-nak elsődleges szempont. Az általános tájékozottságra vonatkozó két kérdésre már az összes résztvevő válaszolt, a 35 év felettiek és azok a fiatalok is, akik nem fogyasztanak alkoholt. Válaszaikból az derült ki, hogy közel 90%-uk tudja, hogy az Unicum hungarikum. A pálinkát egy kicsit kevesebben, körülbelül 80%. A törkölypálinka azonban jóval elmarad az előző kettőtől, csupán 30%-uk jelölte meg válaszként. Összesen 13 fő volt, akik kizárólag a három hungarikumot jelölték meg, ebből 12-en voltak 35 év alattiak. A márkaismeretre vonatkozó kérdésem válaszai alapján elmondható, hogy az alacsony és közepes árkategóriájú márkákat, amelyeket megtalálunk a boltok polcain és a bárokban, a fiatalok jól ismerik. A néhány felsorolt, igen drága italról azonban már sokkal kevesebben hallottak, és annál is kevesebben fogyasztották már. Ahogyan azt a javaslatoknál írtam, véleményem szerint hasznos lenne nagyobb hangsúlyt fektetni a hungarikumok megismertetésére a magyar társadalommal. Ezen kívül egy kutatás a fiatalok hajlandóságáról a különlegesebb italok megkóstolására szintén hiánypótló lenne.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar

Tanszék

Vendéglátás Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Turizmus-vendéglátás

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: alkohol, alkoholfogyasztás, fiatalok, fogyasztási szokások, kérdőív, szeszesital
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Brakszatoriszné Jankó Tímea
Rekord készítés dátuma: 2020. Aug. 21. 06:03
Utolsó módosítás: 2020. Szep. 18. 12:14

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet