A hazai kézműves sörpiac helyzetének vizsgálata

Brückner Dániel (2020) A hazai kézműves sörpiac helyzetének vizsgálata. Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar.

[thumbnail of SZAKDOLGOZAT- A hazai kézműves sörpiac helyzetének vizsgálata.pdf] PDF
SZAKDOLGOZAT- A hazai kézműves sörpiac helyzetének vizsgálata.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

Szakdolgozatomban- egy rövid általános ismertető és egy történelmi kitekintő után- a hazai kézműves sörökre fókuszáltam. A hazai sörforradalom, a kézműves sörök és a nagyüzemi sörök „versengése”, illetve a fogyasztók attitűdje került vizsgálat alá. Azt bizonyítottam be, hogy a kézműves sörök mára a gasztrokultúra szerves részét képezik Magyarországon. A téma személyesen is közel állt hozzám: előszeretettel fogyasztom az utóbbi években a minőségibb alapanyagokból készült kisüzemek által előállított söröket, illetve volt szerencsém házilag is főzni, kis mennyiségben sört. A témában jobban elmélyülve bemutattam, hogyan változtak a hazai és nemzetközi trendek a sör előállítását illetően. Azzal is foglalkoztam, hogy egyes országokban történt átalakulások, hogyan hatottak más országokra, természetesen kiemelten Magyarországra. Kutatásom során több nagy válaszpontot fedeztem fel a hazai sörtrendek alakulását illetően, amelyek megváltoztatták a nagyüzemi és a kisüzemi sörök mennyiségének arányát. Az egyik ilyen fordulatot a ’70-es években kezdődő időszak eredményezte. Ekkor robbanásszerűen megnőtt a kisüzemek száma. Ez az időszak azonban nem eredményezett tartós növekedést, a szakképzetlenség miatt és az akkori adórendszer megváltozása miatt. Később következett be a klasszikus értelembe vett sörforradalom időszaka. Nagyjából a 2010-es évek környékére tehető az időpont. A közelmúlt ezen szakaszában jelentősen megnőtt itthon az igény a minőségibb alapanyagokat tartalmazó, változatosabb sörök iránt. Kérdőívemben is ezzel foglalkoztam. Napjainkban, a sörforradalom idejében kérdeztem meg az embereket olyan témákról, melyből le tudtam szűrni fogyasztási szokásaikat, attitűdjüket a kisüzemi sörök felé. A kérdőívemből kiderült, hogy a kisüzemek által előállított sörök népszerűek, sok főzde neve elterjedt és sokak által ismert. Az interjúim során a Guri Sörfőzde és egy sörházának, a biatorbágyi Serháznak példáján keresztül mutattam be, hogyan működik egy ilyen kooperáció a gyakorlatban. Az interjúalanyaim Urbán Imre, a Guri főzde mesterfőzője volt, illetve Kis István a Serház Kft. tulajdonosa és üzletvezetője. Szóba kerültek a manapság egyre nagyobb közönséget és jelentőséget élvező sörkóstoló, sörvacsora események is. Az interjúk során kapott válaszok azt a megállapítást erősítették, hogy itthon egyre inkább nő a jelentőségük a kisüzemi söröknek. Szakdolgozatom végén ezen okokból kifolyólag jelentettem ki, azt, hogy mára a kézműves sörök a gasztrokultúránk szerves részévé váltak és a kisüzemi sörök a hazai sörpiac egyre nagyobb szeletét tudhatják magukénak az idő előrehaladtával!

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar

Tanszék

Vendéglátás Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Turizmus-vendéglátás

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: kisüzemi sör, kézműves sör, sör, söripar, sörtermelés
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Brakszatoriszné Jankó Tímea
Rekord készítés dátuma: 2020. Aug. 21. 06:01
Utolsó módosítás: 2020. Szep. 18. 11:36

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet