A TripAdvisor használatának vizsgálata a turisták, valamint a vendéglátóipari egységek szemszögéből

Nagy Vivien (2020) A TripAdvisor használatának vizsgálata a turisták, valamint a vendéglátóipari egységek szemszögéből. Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar.

[thumbnail of Nagy_Vivien_Szakdolgozat_D6F4RP_2020.pdf] PDF
Nagy_Vivien_Szakdolgozat_D6F4RP_2020.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (931kB)

Absztrakt (kivonat)

Kutatásaim során a turisták és a turizmusban résztvevő vendéglátóipari egység hozzáállását vizsgáltam a TripAdvisor utazási oldalhoz.Jelen dolgozatom célja az volt, hogy összefoglaljam azokat a tudományos tényeket, amelyek a hagyományos-, illetve az interneten terjedő szóbeszéddel kapcsolatosak, és ezek gyakorlatban való alkalmazásait néhány kiválasztott szemszögből tanulmányozzam.Kutatásaim céljai között szerepelt ezen tények turizmusra gyakorolt hatásai, mind fogyasztói, mind szolgálatói oldalról megvizsgálva. A folyamat alatt többféle módszer került alkalmazásra, hogy mindél pontosabban elemezhessem és értékelhessem a piac fogyasztóinak magatartásformáit.Elsőként mélyinterjú keretein belül megkérdeztem olyan budapesti éttermeket, amelyet aktívan jelen vannak az oldalon, hogy az ő mindennapi életüket hogyan befolyásolja az alkalmazás. A vélemények megosztóak, vannak, akik ezt kellemetlen teherként fogják fel és teljességgel kiszolgáltatottnak érzik magukat; mások pedig nagyszerű lehetőséget látnak benne, hogy az ideérkező turisták megtalálják kínálatukat, és a felületükön található véleményezések alapján őket válasszák. Ennek érdekében kisebb-nagyobb módosításokat is hajlandóak eszközölni, attól függően, hogy mire van lehetőségük, mi a profiljuk és mennyire tarják számottevőnek az értékelések átlagpontszámát.A következő, fókuszcsoportos beszélgetések során azt vizsgáltam, hogy a felhasználók hogyan viszonyulnak ilyen internetes felületekhez, pontosabban az ott olvasható ajánlásokhoz. A felhasználók bizalmát több tényező is befolyásolja, ám mindenkinek megvannak a saját, bevált keresési taktikái, ha utazás során a TripAdvisor alkalmazására kerül a sor. A vásárlás utáni wom és e-wom összhangját is közelebbről tanulmányoztam, ahol alanyaim alátámasztották azt az állítást, miszerint ezek általában szinkronban vannak, viszont nem feltételei egymásnak.A kérdőíves megkérdezésekhez azért folyamodtam, hogy egy új aspektusból is feltárhassam a felhasználási szokásokat. Itt világossá vált, hogy minden generációnak egyedi, alaposan megindokolt magyarázata van arra, hogy miért, vagy éppen miért nem használja a TripAdvisort utazásai során. Emellett azt is bizonyította, hogy áttekinthetőbb és logikailag jobban alátámasztható, ha az utazási szokásaik szerint kategorizáljuk a közönséget. Tehát, a beérkezett űrlapokból kiderült, hogy minél többször utazik – turistaként – egy egyén, annál többet használja a TripAdvisor alkalmazást, és annál biztosabb is, hogy ismeri.A szekunder és primer kutatások alapján javaslatokat alakítottam ki a vállalatok marketingstartégiájának segítéséhez és a TripAdvisor felületén való apróbb, hasznos módosításokra.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar

Tanszék

Turizmus Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Turizmus-vendéglátás

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: bizalom, e-WOM, felelős turista, fogyasztói magatartás, vendéglátás
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Brakszatoriszné Jankó Tímea
Rekord készítés dátuma: 2020. Aug. 13. 10:51
Utolsó módosítás: 2020. Szep. 18. 13:26

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet