Nagypáli Projekt Gazdálkodása

Pető Tamás (2020) Nagypáli Projekt Gazdálkodása. Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg.

[thumbnail of pető_tamás_2020máj.pdf] PDF
pető_tamás_2020máj.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (4MB)

Absztrakt (kivonat)

Záródolgozatom elsődleges célja Nagypáli településének projekt gazdálkodását bemutatni az önkormányzat tevékenységein keresztül. Nagypáli földrajzilag a Dunántúl délnyugati régiójában található Zala megyében körülbelül 8 km-re Zalaegerszegtől. Jelenlegi polgármestere Köcse Tibor, a település több falu közigazgatását foglalja magába. Nagypáli napjainkban is Európa egyik iránymutató és elismert településévé vált köszönhetően a megnyert projektjeinek, kiemelt hangsúlyt fektet a fenntarthatóságra és a környezetvédelemre. tanulmányaim lezárásaként törekedtem olyan gyakorlati helyen dolgozni, ahol eddig megszerzett elméleti tudásom a gyakorlatban is próbára tegyem. Dolgozatom első felében a települést és a közös önkormányzat felépítését kívánom szemléltetni ábrákkal, tényekkel továbbá a falu fejlődését és annak elengedhetetlen részeit, komolyabb mérföldköveket a falu életében. Magyarország a 2004-es Unióhoz való csatlakozásunk óta a nettó kedvezményezett országok között vannak. Ez csupán annyit jelent, hogy a vezető tagállamokkal ellentétben az EU több kifizetést/támogatást folyósit az ország számára, mint amennyit éves szinten befizet. Ezért külön figyelmet fordítottam pályázatok bemutatására, pályázás menetére valamint milyen szempontok alapján lehetséges pályázni. Szemléltetem a pályázatok közös életciklus pontjait, milyen feltételek szükségesek, majd a településen jelen pillanatban aktív projektjeit kívánom szemléltetni. Kiemeltem a pályázatok során a falu környezetvédelmében tett törekvéseit. Összehasonlítottam több projektet megvalósítás szempontjából és bemutattam miben tér-el az Uniós és Magyar pályázati forrás egymástól milyen esetekben és kik pályázhatnak, támogatási forrásokra. Dolgozatom zárásaként egy probléma feltáró javaslatot készítettem, amelyben az önkormányzaton belül fellépő vállalat irányítási és kommunikációs problémákra egy ERP rendszer alapú de egyedi önkormányzatoknak kidolgozott vállalat irányítási rendszernek milyen pozitív hatásai lehet a munka folyamatok optimalizálására.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg

Tanszék

Logisztika és Menedzsment Informatika Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

gazdálkodási és menedzsment

Konzulens(ek)

Konzulens neve
Konzulens típusa
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Márkus Mónika
Belső
Oktató, Logisztika és Menedzsment Informatika Tanszék, GKZ

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: LEADER program, Nagypáli, Terület- és Településfejlesztési Operatív Program, falu, projekt - projekttevékenység, pályázat - pályázati tevékenység, településfejlesztés, vidékfejlesztés
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Archive User
Rekord készítés dátuma: 2020. Jún. 17. 18:03
Utolsó módosítás: 2020. Jún. 17. 18:03

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet