A Kft alapítás és az adóoptimalizálás lehetőségének vizsgálata

Kristóf Dániel (2020) A Kft alapítás és az adóoptimalizálás lehetőségének vizsgálata. Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg.

[thumbnail of kristóf_dániel_2020máj.pdf] PDF
kristóf_dániel_2020máj.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

Záródolgozatom célja, hogy bemutassam, mit jelent a korlátolt felelőségű társaság, mint társasági forma, továbbá a társasági adót (TAO), valamint a kisvállalti adót (KIVA) egy átfogó vizsgálat keretein belül összehasonlítsam egymással. Dolgozatom bevezető részeként a szakmai gyakorlati helyem, a Kreátor 2000 Bt. bemutatására törekedtem alapvető információk segítségével: a vállalkozás rövid történet ismertetése, szervezeti felépítése, főbb tevékenységi körének bemutatása, valamint ügyfélkörének ismertetése. Vizsgamunkám első felében a korlátolt felelőségű társaságot mutatom be, melyhez a 2013. évi V. törvény a Polgári Törvényköny szabályait vettem alapul. Ennek során demonstráltam a korlátolt felelősségű társaságok (kft) felépítését, alapításának és megszűnésének feltételeit, folyamatát. A társasági forma esetében hazai és külföldi helyzetelemzést végeztem a szomszédos Ausztria példáján keresztül. Vizsgálataim és összehasonlításom azt mutatta, hogy hazánkban kedvezőbbnek értékelhető egy kft alapítása a cégalapítás költségeit és időigényét tekintve. Dolgozatom fő irányvonalát a kft-k nyereségadózási alternatíváinak vizsgálata képezte, melynek során ismertettem a társas vállalkozások körében legismertebb két adózási mód a társasági adó (TAO), valamint a kisvállalati adó (KIVA) főbb szabályait. Primer kutatásomban kft-ket vizsgáltam meg az adózási mód választásukat illetően. Az összehasonlítás során a 2019 májusában készült bevallások alapján végeztem el a kalkulációimat, annak érdekében, hogy igazolni tudjam, melyik adózási mód a legkedvezőbb a mintába került vállalkozások esetében. Számításaim alátámasztották, hogy a KIVÁ-t választók számára az adózási mód optimális, a társasági adó és a bérjárulékok magasabb közterhet jelentettek volna. A TAO alanyok esetében azonban hét olyan vállalkozást találtam, melynél számításaim szerint a KIVA kedvezőbb lett volna. A KIVA választási feltételeit is megvizsgálva azonban kiderült, hogy mégsem élhettem adóoptimalizációs javaslattal, mert ezen vállalkozások a feltételeket teljes körűen nem tudták volna teljesíteni. Gazdaságilag természetesen nem indokolt a bevétel, a mérlegfőösszeg vagy a foglalkoztatotti létszám csökkentése, így emiatt nem releváns az adózási mód váltás. Ugyanakkor az adótartozással rendelkező vállalkozásnak a hátralék teljesítése után lesz lehetősége később a KIVÁ-t választani. Konklúzióm tehát az is, hogy a kalkulációkat ki kell egészíteni a feltételeknek való megfelelés ellenőrzésével. Befejezésképpen a záródolgozatom lezárásaként egy kérdőív készítésével megvizsgáltam az egyszerűsített vállalkozói adóból (EVA) kikerült vállalkozások helyzetét néhány egyszerű kérdéssel. Külön elemeztem az egyéni és társas vállalkozások csoportját, miután más megoldások közül választhattak. A társas vállalkozások nagy hányada a KIVÁ-t választotta, ami egyúttal az adófizetési kötelezettségüket csökkentette, ezért az elégedettségüket jelző mérőszám is magasabb lett. Ebből kifolyólag érthető, hogy 90% nem térne vissza az EVÁ-ra. Az egyéni vállalkozók többsége a KATA szerinte adózik. Meglepő, hogy így magasabb közteher jelentkezett a vállalkozók háromnegyede esetében, elégedettségük közepes mértékű. Mindezek okán nem meglepő, hogy több mint a fele a vállalkozóknak visszatérne az EVÁ-ra.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg

Tanszék

Pénzügy és Gazdálkodás Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

pénzügy és számvitel

Konzulens(ek)

Konzulens neve
Konzulens típusa
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Dr. Antal Anita
Belső
főiskolai docens, Pénzügy és Gazdálkodás Tanszék, GKZ

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: adóoptimalizálás, egyszerűsített vállalkozói adó (EVA), kisvállalati adó (KIVA), korlátolt felelősségű társaság (kft.), nemzetközi kitekintés - nemzetközi összehasonlítás, társasági adó (TAO), véleménykutatás - kérdőíves vizsgálat
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Archive User
Rekord készítés dátuma: 2020. Jún. 17. 18:02
Utolsó módosítás: 2020. Jún. 17. 18:02

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet