A fémkereskedelemről szóló törvény hatása a bevezetése óta eltelt időszakban Magyarországon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szemszögéből

Korcz Attila (2020) A fémkereskedelemről szóló törvény hatása a bevezetése óta eltelt időszakban Magyarországon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szemszögéből. Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg.

[thumbnail of korcz_attila_2020jan.pdf] PDF
korcz_attila_2020jan.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (2MB)

Absztrakt (kivonat)

Szakdolgozatom címének megfelelően úgy gondolom, hogy sikerült a fémkereskedelemmel kapcsolatos dolgokat a NAV-on keresztül megnézve bemutatnom.Igyekeztem bemutatni a munkahelyemet, ahol már lassan tíz éve dolgozom és a munkámat, amit nap, mint nap végzek. A szakdolgozatomban kitértem a NAV-hoz köthető jogszabályokra és bemutattam a fémkereskedelem jogi hátterét. Szükséges volt magáról a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról, illetve a NAV-al szemben támasztott a társadalmi, nemzeti, jogszabályi és európai uniós elvárásokról beszélni, bemutatni azokat. Kitértem a NAV feladataira, látható, hogy milyen sokrétű és mennyire szerteágazó feladatokkal látta el a kormány. Úgy gondoltam, ahhoz, hogy be tudjak mutatni egy szakterületet, melyet a NAV felügyel szükséges volt ismertetni azon hivatásos állományú tagok intézkedéseinek és kötelezettséginek hátterét, akik a Fémtörvényben előírt kötelezettségeket ellenőrzik és betartatják. A szakdolgozatom második részében igyekeztem a megszerzett tudásom alapján a fémkereskedelmi szakterülethez kapcsolódó jogszabályok bevezetését és azoknak a tartalmát bemutatni, továbbá az elmúlt 10 évben történt változások ismertetésével közelebb jutni a Fémtörvény hasznosságának bemutatásához. Úgy gondoltam, hogy ahhoz, hogy megismertessem a Fémtörvényt általánosságban szükséges elmondani, hogy mi miért történik és az ellenőrzések hogyan zajlanak. Ezzel először egy átfogó képet adva, amit a szakdolgozatom további részében igyekeztem részekre bontva bemutatni. A fémtörvény bevezetése előtti időszak Magyarországon egy sötét rész volt, nagyon sok probléma volt a fémlopásokból kifolyólag. Néhány kép, pár leírás segítségével próbáltam megismertetni, hogy mik voltak a gondok, illetve néhány hasznos esetpéldával bemutatni, hogy a jogsértő személyek milyen messzire merészkedtek el.A szakdolgozatom utolsó részében bemutattam, hogy miként történnek a Fémtörvényhez kapcsolódó ellenőrzések, milyen kockázati szempontok merülnek fel, mik az ellenőrzések végrehajtásának általános szabályai. A NAV, mint ellenőrző hatóság milyen információk alapján dolgozik. Továbbá kitértem arra, hogy a Fémtörvény szerinti fémkereskedők illetve fémkereskedőnek nem minősülő személyek ellenőrzése milyen módon, hol és hogyan történhet. Fontos rész, hogy közúti illetve telephelyi ellenőrzések végrehajtásánál mit kell vizsgálni. Igyekeztem bemutatni, hogy az ellenőrzésekhez szorosan kapcsolódó lefoglalások és zár alá vételek miként és hogyan történhetnek. Úgy gondolom, hogy a dolgozat írása során sikerült eljutnom célomhoz. Az átfogó és széles területnek köszönhetően nagyon sok érdekességet rejt magában a fémkereskedelem.Tudásomat és ismereteimet fokozatosan sikerült elmélyítenem a szakdolgozat elkészítésével, hiszen rengeteg kutatómunkát és jogszabályi utánjárást vont maga után. Azonban figyelemmel kell lenni arra a tényre, hogy a fémkereskedelmi szabályozás gyerek cipőben jár vélemény szerint. Ahhoz, hogy teljesen kiforrja magát, el kell még pár évnek telnie.Fontos megjegyeznem, hogy a szakdolgozatom során az ellenőrzések tekintetében egy általános ellenőrzési eljárási tematikát mutattam be, mindegyik ellenőrzés más és más, nem lehet sablont húzni rá.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg

Tanszék

Pénzügy és Gazdálkodás Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Gazdálkodási és menedzsment (BA) Levelező

Konzulens(ek)

Konzulens neve
Konzulens típusa
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Némethné Czaller Zsuzsanna
Belső
NEM RÉSZLETEZETT

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: Nemzeti Adó- és Vámhivatal - NAV, Zala megye, adóellenőrzés, fémáru, hivatalos eljárás - hatósági eljárás, jogi szabályozás - jogszabály, kereskedelmi tevékenység - kereskedelmi ügyletek, vámellenőrzés, vámhatóság
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Archive User
Rekord készítés dátuma: 2020. Feb. 01. 00:15
Utolsó módosítás: 2020. Feb. 01. 00:15

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet