A helyi adók szerepe a Sümegi Közös Önkormányzati Hivatal működésében

Judi Gréta (2014) A helyi adók szerepe a Sümegi Közös Önkormányzati Hivatal működésében. Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg.

[thumbnail of 11166_judi_greta_2014maj.pdf] PDF
11166_judi_greta_2014maj.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

Szakdolgozatom témájának a helyi adók szerepét választottam a Sümegi Közös Önkormányzati Hivatal müködésében. Dolgozatomban felhasználtam a tanulmányaim és a munkám alatt megszerzett ismereteket, amelyek segítséget nyújtottak a megírásához. A dolgozat első részében az államháztartás rendszerével foglalkoztam, mivel fontosnak tartottam megismerni azt, hogy mielőtt konkrétan a helyi adókkal foglalkozzam, el tudjam helyezni magát a helyi önkormányzatot ebben a rendszerben. Majd kifejtettem, mik is a helyi önkormányzatok feladatai, illetve hatásköre- A 3. fejezetben a helyi önkormányzatok bevételeit tárgyaltam, mivel a helyi adókat a bevételeken belül találjuk, igy elsősorban ezt szerettem volna bemutatni, persze megismertetve először ennek törvényi hátterét. A 4. fejezet arról szólt, hogy a helyi adókról szóló törvény alapján vezettem le, hogy milyen helyi adókról is beszélhetünk általánosságban, külön alfejezeteken belül tárgyaltam az egyes vagyoni tipusú adókat, a kommunális jellegű adókat, illetve a helyi iparűzési adót. Az 5. fejezetben bemutattam a város történetét, majd az önkormányzat és a város kapcsolatát, bemutatva azt, hogy milyen fontos egy-egy település életében az önkormányzat szerepe, enélkül nem is működhetne. A 6. fejezetben aztán rétértem konkrétan a Sümegen bevezetett helyi adókra. Bemutattam, hogy milyen adókat vezetett be az önkormányzat, illetve milyen adómértékeket alkalmaznak a településen, részletesen tárgyaltam a magánszemélyek kommunális adóját, az idegenforgalmi adót, az építményadót és a helyi iparűzési adót. Megemlítettem a Sümegen adható kedvezményeket, mentességeket, valamint az adóellenőrzésről is ejtettem pár szót. A 7. fejezetben az adóbevételek elemzését végeztem el 2009. és 2013. évek között, illetve azok megoszlását a helyi adóbevételek között, majd az összes önkormányzati bevételhez viszonyítottam. Megállapítottam, hogy leginkább 2011-től emelkedtek az adóbevételek, ami nagyrészt azért történt, mert volt egy nagyobb volumenű adómérték emelés. Az elemzés során még arra jutottam, hogy ugyan a helyi adóbevételek nem olyan nagy részt tesznek ki az összes önkormányzati bevételen belül, mégis jelentős szerepük van, hiszen ezt az önkormányzat szabadon felhasználhatja. Dolgozatomba végül, következtetéseket irtam le, és javaslatokat arra, hogy lehetne még több bevételhez jutni a helyi adókból, figyelembe véve a lakosság helyzetét is.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Főiskola

Kar

Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg

Tanszék

Közszolgálati Intézeti Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

pénzügy és számvitel

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: adó - adózás - adóügy, helyi adók, helyi önkormányzat, Sümeg (Veszprém)
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Archive User
Rekord készítés dátuma: 2018. Okt. 09. 16:37
Utolsó módosítás: 2018. Okt. 29. 14:45

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet