Egy termék útja a Borsodi Műhely Kft.-nél

Major Mercédesz (2018) Egy termék útja a Borsodi Műhely Kft.-nél. Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg.

[thumbnail of major_mercédesz_2018máj_titkos.pdf] PDF
major_mercédesz_2018máj_titkos.pdf
Hozzáférés joga: Csak az archívum karbantartója nyithatja meg (titkosított dolgozat - engedéllyel) until 2100.

Download (3MB)

Absztrakt (kivonat)

Dolgozatommal betekintést nyújtok a családi vállalkozásból induló, majd erős középvállalkozássá fejlődött Borsodi Műhely Kft. győri telephelyének logisztikai tevékenységébe, beszerzéstől egészen a kiszállításig, melyet vizualizáltam ábrákkal is. Dolgozatom első felében ismertettem a céget, és bemutattam részletesen a legtöbbször elvégzett feladataim közül hármat, melyek a csomagok összekészítése, alkatrészek komissiózása és a kooperációra való besegítés volt. Gyakorlati időm során sok dologra láthattam rá főleg a raktározás terén, így amivel kapcsolatban észrevételem volt, megoldásokat javasoltam. Szállítással kapcsolatos javaslat volt többek között az extra fuvarok elkerülésére az Excel táblázat bevezetése a fuvarozási időpontokkal e-mail-ben körbe küldve, mely jelentősen csökkentette a költségeket, illetve a kollégák figyelmének a felhívása a csomagleadási időre. Raktározás terén az üzemi raktárban került megvalósításra közös ötletünk, a kanban rendszeren alapuló újítás, amivel könnyedebben átlátható, mely összeállításokhoz hiányzik 1 (piros kártya) vagy 2 (sárga kártya) alkatrész, és ezek elkészülése így meggyorsíthatóbb. Ezt vizualizáltam előtte-utána fotóval is, melyen jól látszik a színkártyák hatékonysága. A záró dolgozat második felében tértem rá az általam választott téma kifejtésére elméleti és gyakorlati szempontból is. Részletesen bemutattam a beszerzés folyamatát, a raktározás feladatát, a cégnél megtalálható típusokat, tárolási rendszereket, és a raktárban végzendő feladatok közül a komissiózást és csomagolást. Logisztikai területről pedig a kiszállítás folyamatát vezettem végig. A csomagolásnál néhányszor akadtak problémák, aminek következménye a termék sérült állapotban ért a vevőhöz, s ennek okának megtalálására végeztem egy 5 miért elemzést, ezáltal rávilágítva a lehetséges problémákra, melyekre megoldást kell találni.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Főiskola

Kar

Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg

Tanszék

Menedzsment és Gazdaságinformatikai Intézeti Osztály

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Nemzetközi gazdálkodás

Mű típusa: záródolgozat
Kulcsszavak: Logisztika, Beszerzés, Gyártás , raktározás, Borsodi Műhely Kft. (Győr), Györ
Felhasználói azonosító szám (ID): Szabó G. Tibor
Rekord készítés dátuma: 2018. Máj. 15. 18:13
Utolsó módosítás: 2018. Máj. 15. 18:13

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet