A Nemzeti Foglalkoztatási Alapból elnyerhető pályázatok számviteli elszámolása az Ice Café Szalon Kft. példáján keresztül

Mester Ágnes (2015) A Nemzeti Foglalkoztatási Alapból elnyerhető pályázatok számviteli elszámolása az Ice Café Szalon Kft. példáján keresztül. Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg.

[thumbnail of Mester_Ágnes_titkos.pdf] PDF
Mester_Ágnes_titkos.pdf
Hozzáférés joga: Csak az archívum karbantartója nyithatja meg (titkosított dolgozat - engedéllyel) until 2100.

Download (2MB)

Absztrakt (kivonat)

Az utolsó féléves gyakorlatomat a Pannonkontír Betéti társaságnál töltöttem, ahol az Ice Café Szalon Kft. könyvelése is folyik. A cég, mint megtudtam többek között cukrászati készítményekkel is foglalkozik, így nem volt kétséges, hogy erről a vállalkozásról írjam dolgozatomat, hiszen az én szívemhez is közel áll a cukrászat. Ezt követően kiderítettem, hogy 2014. év elején a vállalkozás egy pályázatot nyújtott be, aminek következtében egy beruházási projektet valósított meg. Így szakdolgozati témámnak az Ice Café Szalon Kft. munkahelyteremtő beruházási támogatást elősegítő pályázatot választottam. Úgy gondoltam, hogy ez egy érdekes téma lehet sokak számára, hiszen egyre több vállalkozás igényel állami támogatást. Dolgozatom során a vállalkozás konkrét pályázati anyagát mutattam be. A téma azért is aktuális, hiszen minden évben írnak ki újabb és újabb állami és Európai Uniós forrásból finanszírozott pályázatokat, ami által az állam próbálja minél jobban fellendíteni a kis- és középvállalkozások gazdálkodását. Dolgozatomban először bemutatom a Magyarországon megpályázható legjellegzetesebb pályázati típusokat, amiben kitérek már a jelenleg futó Széchenyi 2020.- ra is. Bemutatásra került az is, hogy a kis- és középvállalkozások milyen támogatási rendszereket vehetnek igénybe. A legtöbb kis- és középvállalkozás Magyarországon, főleg a válság következtében nehezen tudja finanszírozni a vállalkozását, így szükségessé válik különböző támogatási csomagok igénybe vétele. A pályázatok általában valamilyen beruházási projektötlettel párosulnak, amely finanszírozási szintje számos tényezőtől függ. Ilyen például az, hogy mely régióban helyezkedik el az adott cég, mennyire elmaradott térséghez tartozik, vagy például az is, hogy a beruházás milyen céllal valósul meg. A következő fejezetemben a választott vállalkozás alapítását, tevékenységi körét mutatom be és kitérek a cég számviteli politikájának jellemző vonásaira. Elkészítettem a vállalkozás SWOT elemzését is, amelyben bemutatom a Kft. erősségeit, gyengeségeit tükröző tulajdonságokat. Taglalom a cég számára a jelenben vagy a jövőben veszélyt jelentő tényezőket és javaslatokat teszek a fejlődési lehetőségeire. Ezt követően rátérek a Nemzetgazdasági Minisztérium által kiírt pályázatra. Bemutatom a pályázati kiírást, majd azt is, hogy milyen dokumentumokat kellett elkészítenie, illetve beszereznie a vállalkozásnak, hogy a pályázathoz leadott űrlapok és mellékletek kifogástalanok legyenek. Ezt követően ismertetem a vállalkozás és a munkaügyi központ között létrejött hatósági szerződést részleteiben, majd betekintést nyújtok a vállalkozás beruházási projektjébe. A következő fejezetben tisztázom, hogy a vállalkozásnak milyen elszámolási kötelezettségeknek kellett megfelelnie, és hogy az ellenőrzés során milyen dokumentációnak kellett rendelkezésére állnia. Végezetül prezentálom, hogy a pályázat milyen eredménnyel büszkélkedhet, mennyi elnyert pályázat van, és hogy ezzel hány új munkahelyet létesítettek és már meglévőt sikerült megtartani. A dolgozatom célja az volt, hogy részletesen bemutassam az Ice Café Szalon Kft. elnyert pályázatával kapcsolatos teendőket a pályázati kiírástól kezdve a záró beszámoló elkészítéséig bezárólag. Ezáltal szemléltetni tudtam, hogy hogyan is történik egy állami forrásból való támogatás menete. Meglátásom szerint az állami támogatások jó lehetőséget nyújtanak a vállalkozásoknak mind gazdasági, mind pedig innovációs szempontból. Ezáltal lehetőséget kapnak azok a vállalkozások is piaci növekedésre, amelyek önerőből nem tudnák megvalósítani projektjeiket. Az Ice Café Szalon Kft. a pályázattal közel 15.000.000 Ft- nyi támogatási összeget nyert el, amit tárgyi eszközök beszerzésére fordított, és ezzel a Cserszegtomajon található lekvárfőző üzemét korszerűsítette. Ezen felül a korábbi 8 fős foglalkoztatási létszámát 15 főre bővítette ki, így már elérhetővé válik mind a hévízi székhelyén, mint pedig a cserszegtomaji fióktelepén a zavartalan munka folytatása. Eddigi tanulmányaim során számos területtel megismerkedtem már, de a pályázatírás és projektmenedzsment kimaradt az életemből. Ezért is volt igen csak tanulságos ebben a témában írnom dolgozatomat, hiszen rengeteg új információval gazdagodtam. Mindig is érdekelt a vállalkozások finanszírozási háttere, így megismerkedhettem közelebbről is egy különleges finanszírozási formával. Beleláttam abba, hogy mennyi munkával és odafigyeléssel is jár egy pályázat megírása, elnyerése és megvalósítása. Nem mellékesen a vállalkozásnak számos szabályt kellett betartania, illetve több nyilatkozatot is be kellett nyújtania. Kellően alá kellett támasztania, a beadott dokumentációt, és bizonyítania kellett annak valódiságát. Elismerésem a pályázatíró irodának, hogy sikerre vitte az Ice Café Szalon Kft. pályázati projekt beruházását. A jövőben személyem is szívesen megismerkedne közelebbről a pályázatírás szakmájával.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Főiskola

Kar

Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg

Tanszék

Közszolgálati Intézeti Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

pénzügy és számvitel

Konzulens(ek)

Konzulens neve
Konzulens típusa
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Simonné Romsics Erika
NEM RÉSZLETEZETT
Számviteli mestertanár

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: Nemzeti Foglalkoztatási Alap, munkahelyteremtés, beruházási projekt, számviteli elszámolás, kis- és középvállalkozások, állami finanszírozás, pályázat, támogatás
Felhasználói azonosító szám (ID): Góczán Judit
Rekord készítés dátuma: 2014. Dec. 31. 19:07
Utolsó módosítás: 2015. Szep. 04. 11:51

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet