Katonka Zsolt (2017) A mesterséges intelligencia szerepe a mindennapi életben. Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg.
Előnézet |
PDF
katonka_zsolt_2017jún_publikus.pdf Download (2MB) | Előnézet |
Absztrakt (kivonat)
A szakdolgozatomban a mesterséges intelligencia tudományterületével foglalkozom, bővebben annak a mindennapi életre kifejtett hatásaival. Először fogalmi keretbe helyezem a mesterséges intelligencia definícióját és egy általános értelmezési keretet nyújtok, illetve a téma fejlődésének bemutatásához elengedhetetlen történelmi áttekintést, a fontosabb lényegi történeseket kiemelve. Még ezen a ponton egy rövid összesítést is bemutatok a lehetséges felhasználási területekről. Ezt követően az általam kiválasztott területen, a lágy számítási modelleken belül ismertetem részletesen a neurális hálózatokat. Bemutatásra kerülnek a hálózat elemei, a topológiák, azoknak számítási képességei és felhasználási lehetőségei is. Külön fejezetben foglalkozom a mesterséges intelligencia alkalmazási lehetőségeivel, ahol egy pár általános példa után külön alfejezetben bemutatom azokat a projekteket, melyek a mesterséges intelligenciát, mint adatbányászatot elősegítő módszert alkalmazzák. Ezen belül foglalkozom a pénzügyi szektorban napjainkban található legizgalmasabb projekttel, a Numerai-val, illetve FinTech jelenséggel. Végezetül az összefoglalást megelőzően egy lezáró fejezetben foglalkozom a mesterséges intelligencia gazdaságra kifejtett hatásaival.
Intézmény
Budapesti Gazdasági Főiskola
Kar
Tanszék
Menedzsment és Gazdaságinformatikai Intézeti Osztály
Tudományterület/tudományág
NEM RÉSZLETEZETT
Szak
Mű típusa: | diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT) |
---|---|
Kulcsszavak: | mesterséges intelligencia, lágy számitási modellek, neurális hálozatok, kifejtett hatás, humán munkaerő helyettesíthetősége |
Felhasználói azonosító szám (ID): | Felhasználók 45 nem található. |
Rekord készítés dátuma: | 2017. Jún. 07. 16:58 |
Utolsó módosítás: | 2017. Jún. 07. 16:58 |
URI: | http://dolgozattar.uni-bge.hu/id/eprint/12581 |
Actions (login required)
Tétel nézet |