Tóth Eszter (2017) A Zalavíz Zrt. leltározási tevékenysége, kapcsolata a beszámoló összehasonlításával. Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg.
Előnézet |
PDF
tóth_eszter_2017jún_publikus.pdf Download (3MB) | Előnézet |
Absztrakt (kivonat)
Gyakorlatomat a Zalavíz Zrt.-nél töltöttem, a cég központi irodaházában. Az általam választott téma a vállalkozás leltározási tevékenysége és ennek kapcsolata a beszámoló összehasonlításával. A bevezetésben röviden bemutatom a céget, és a dolgozatomat. A második fejezetben, részletesen ismertetem a részvénytársaság tevékenységi körét. Első körben írok a cég fő célkitűzéseiről, a jövőképéről és a küldetéséről. Majd kiemelem, hogy milyen sajátosságai vannak a közszolgálati tevékenységei között. Mivel a cég ivóvíz és szennyvízszolgáltatást végzik, így fontosnak látom részletezni, hogy ezt mekkora területen és milyen fejlett módon viszi véghez szolgáltatásait. Az általános bemutatás után rátérek a szabályzatokra, hiszen a részvénytársaság hatékony működését szabályzatok biztosítják. Minden tevékenységi körnek külön szabályzata van, amely részletesen megfogalmazza a munkavállalók feladatait, lehetőségeit. A szabályzatok a gazdálkodás, irányítás rendszeresen, folyamatosan ismétlődő tevékenységeinek szervezett végrehajtási rendjét rögzítik. Itt kitérek a cég számviteli politikájára, azon belül is a leltárral kapcsolatos rendeletekre. Részletezem a vállalkozás szempontjából fontos számviteli alapelveket. A szabályzatok ismertetése után, áttérek először a cég által megalkotott és elfogadott leltározási szabályzatra. Ebben a részben az általános szabályoktól kezdve folyamatos lépcsőfokonként előre haladva ismerhetővé válik, hogy milyen folyamatokból áll össze egy leltár. Szabályozva vannak a leltár tartalmi követelményei, hogy milyen előkészületeket kell tenni a leltár előtt, hogy milyen módon történik a leltározás. Miután a leltározási szabályzat alappilléreit végig elemeztem, utána kitérek a 2015 évi leltározására, azon belül is a készletek leltározására, hiszen igen speciálisnak mondhatóak. Továbbá kifejtem, hogy kik vesznek részt a leltár elkészítésében és milyen nyomtatványok segítik a leltározást. Részletesen levezetem a leltározási tevékenységet és mellékletben csatolom a kapcsolódó nyomtatványokat. A leltározás után kitérek egy rövid ideig a selejtezési szabályzatra és a készletek selejtezésére, mivel a leltározás és a selejtezés egymással összefüggő számviteli kategóriák. Majd az összegzés és véleményezés részben kifejtem tapasztalataimat a cég leltározási tevékenységével kapcsolatban, és elemzem a rendelkezésemre bocsátott adatok alapján az elmúlt két év készletgazdálkodását. Továbbá tapasztalataim alapján véleményezem a vállalkozás működését.
Intézmény
Budapesti Gazdasági Főiskola
Kar
Tanszék
Közszolgálati Intézeti Tanszék
Tudományterület/tudományág
NEM RÉSZLETEZETT
Szak
Mű típusa: | záródolgozat |
---|---|
Kulcsszavak: | leltár - leltározás, selejtezés, számviteli politika, készletgazdálkodás, Zalavíz Zrt. (Zalaegerszeg), Zalaegerszeg (Zala) |
Felhasználói azonosító szám (ID): | Felhasználók 45 nem található. |
Rekord készítés dátuma: | 2017. Jún. 07. 16:31 |
Utolsó módosítás: | 2017. Jún. 07. 16:31 |
URI: | http://dolgozattar.uni-bge.hu/id/eprint/12580 |
Actions (login required)
Tétel nézet |