A köz-szolgálatában: a határőrizet szerepének változása az ország biztonságának fenntartásában

Illés Gréta (2017) A köz-szolgálatában: a határőrizet szerepének változása az ország biztonságának fenntartásában. Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg.

[thumbnail of illés_gréta_2017jún.pdf] PDF
illés_gréta_2017jún.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (3MB)

Absztrakt (kivonat)

Szakdolgozatomban az egykori és a jelenlegi határrendészeti, rendészeti szervek feladatait és munkáit szeretném átfogóan bemutatni a közbiztonság érdekében. Fontosnak tartottam, hogy valamilyen aktuális témával foglalkozzak, ami a közszférát érinti, ezért esett a választásom a korábban említett szervekre, hiszen jelenleg is fontos szerepet vállalnak az ország biztonságának fenntartásában. Magyarország Európai Unióba való csatlakozása után szűnt meg a Határőrség, mint rendészeti szerv, egészen addig emberek százainak jelentette a mindennapi munkáját, és emberek millióinak a biztonságot. Természetesen a határőrség által formált közbiztonság, mint állami szolgáltatási forma ezután sem szűnt meg, csupán átalakult. A szakdolgozatomban szerettem volna bemutatni, hogy a határőrizeti tevékenység hogyan működött régen, és miként működik most, miután integrálódott a rendőrségbe. A témaválasztás aktualitását illetően említésre kerül a schengeni rendszer, a Belügyminisztérium, a rendőrség és béradatai, különböző határrendészeti intézkedések és persze az Európát nagyban érintő migránsválság is. Mivel a migrációnak rengeteg előzménye és következménye is van – mind gazdaságilag, mind társadalmilag – így erről bővebben írtam a dolgozatban. Magyarország esetében tanulmányoztam az ország és a határ védelméhez szükséges teendőket, ráfordításokat, valamint empirikus kutatást készítettem ennek tükrében. Tanulmányozásom és kutatásom során arra jutottam, hogy bár az országnak vannak védelmi eszközei és szervei, de több pénzt kellene fordítani erre a szolgáltatásszektorra. Egyúttal szükséges kijelölni egyfajta határvédelmi osztagot, ami a rendőrség segítségére lehet. Ezt a szervet jelenleg a határvadászok töltik ki, azonban létesítésük egyelőre határozatlan. A kérdőíves kutatásom során az emberek nagy részben egyetértettek a határ menti kerítésépítéssel és a határőrség visszaállításával. Úgy gondolom, hogy az aktuális biztonsági rendszer létesítése mellett is élhetünk normál európai életet, és nem zárjuk ki magunkat Európából sem, miközben az ország biztonsági faktora nő a jelenlegi helyzetben. A rendvédelmi szervek megerősítése a közbiztonság alapja, a biztonság kialakítása és annak megtartása a nyugodt élet alapvető feltétele.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Főiskola

Kar

Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg

Tanszék

Közszolgálati Intézeti Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Közszolgálati

Konzulens(ek)

Konzulens neve
Konzulens típusa
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Dr. Jármai Erzsébet
NEM RÉSZLETEZETT
főiskolai tanár

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: közbiztonság, határvédelem, rendvédelem, rendészeti szervek, bevándorlás, határőrizet, migráció
Felhasználói azonosító szám (ID): Szabó G. Tibor
Rekord készítés dátuma: 2017. Jún. 02. 14:33
Utolsó módosítás: 2017. Jún. 02. 14:33

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet